Jegyek

Tripla túra a Távol-Keleten: MotoGP, WTCR és F1 – program

MotoGP
Tripla túra a Távol-Keleten: MotoGP, WTCR és F1 – program
2018.10.03. 19:41
Elkezdődött az október, elkezdődik a koránkelések időszaka is a gyorsaságimotoros-világbajnokság, de ha mindez nem lenne elég, a Túraautó-világkupa és a Formula-1 is itthoni idő szerint hajnalban futja a hétvégi versenyét.
 
Imádod az autó-motorsportokat? Újságírói ambícióid vannak? Ha úgy érzed, ezek igazak rád vagy csak szeretnél a P1race.hu csapatának tagja lenni, ne habozz: ki tudja, lehet, hogy Te vagy az, akit keresünk. Részletek ide kattintva. (x)

Hagyományosan az október a távol-keleti futamok időszaka a MotoGP-ben, s ez idén sincs másként, ráadásul mielőtt a szokásos japán-ausztrál-maláj triót megcélozná a mezőny, ezúttal új helyszínként még Thaiföldön is látogatást tesznek a motorosok. Emellett a WTCR is maradt még Kínában, hiszen a naptárba ugyancsak újonnan bekerülő Wuhanban versenyeznek majd Michelisz Norberték, míg az F1-esek Suzukába látogatnak. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a Kamion-Eb-n is a hétvégén rendezik az évadzárót – igaz, ők legalább a spanyolországi Jaramában mérkőznek meg majd egymással.
 
Ami a közvetítéseket illeti: a gyorsaságimotoros-vb esetén a Spíler1 TV-n lesznek láthatók a helyi idő szerint délutáni események, míg a hajnali edzésekről ezúttal nem lesz közvetítés. A WTCR esetén az első versenynap történései szokás szerint a széria hivatalos YouTube-oldalán lesznek követhetők, de a szombati futamot már az M4 Sport is adja, míg a vasárnapi versenyeket a közmédia mellett már az Eurosport 1 is élőben a műsorára tűzi. A Formula-1-es Japán Nagydíj minden rezdülése követhető lesz az M4 Sporton, a kamionosok küzdelmei kapcsán viszont kérdéses, hogy lesz-e élőképes közvetítés.
 
MotoGP Buriram, WTCR Wuhan, F1 Suzuka, ETRC Jarama – a hétvége programja:
 
Péntek (október 5.)  
03:00 - 04:30 F1, 1. szabadedzés (tv: M4 Sport, élő)
04:00 - 04:40 Moto3, 1. szabadedzés  
04:55 - 05:40 MotoGP, 1. szabadedzés  
05:55 - 06:40 Moto2, 1. szabadedzés  
07:00 - 07:30 WTCR, 1. szabadedzés (Facebook-élő)
07:00 - 08:30 F1, 2. szabadedzés (tv: M4 Sport, élő)
08:10 - 08:50 Moto3, 2. szabadedzés (tv: Spíler1 TV, élő)
09:05 - 09:50 MotoGP, 2. szabadedzés (tv: Spíler1 TV, élő)
09:30 - 10:00 WTCR, 2. szabadedzés (Facebook-élő)
10:05 - 10:50 Moto2, 2. szabadedzés (tv: Spíler1 TV, élő)
     
Szombat (október 6.)  
04:00 - 04:40 Moto3, 3. szabadedzés  
04:30 - 05:10 WTCR, 1. időmérő (Facebook-élő)
04:55 - 05:40 MotoGP, 3. szabadedzés (tv: Spíler1 TV, 06:30, felv.)
05:00 - 06:00 F1, 3. szabadedzés (tv: M4 Sport, élő)
05:55 - 06:40 Moto2, 3. szabadedzés  
07:35 - 08:15 Moto3, Időmérő (tv: Spíler1 TV, élő)
08:00 - 09:00 F1, Időmérő (Q1 + Q2 + Q3) (tv: M4 Sport, élő)
08:30 - 09:00 MotoGP, 4. szabadedzés (tv: Spíler1 TV, élő)
09:10 - 09:50 MotoGP, Időmérő (Q1 + Q2) (tv: Spíler1 TV, élő)
10:00 WTCR, 1. futam (tv: M4 Sport, élő)
10:05 - 10:50 Moto2, Időmérő (tv: Spíler1 TV, élő)
12:20 - 12:45 Kamion-Eb, 1. időmérő  
15:00 Kamion-Eb, 1. futam  
17:25 Kamion-Eb, 2. futam  
     
Vasárnap (október 7.)  
03:00 - 04:15 WTCR, 2. időmérő (Q1 + Q2 + Q3) (tv: Eurosport 1, 08:30, felv.)
03:40 - 04:00 Moto3, Warm up  
04:10 - 04:30 Moto2, Warm up  
04:40 - 05:00 MotoGP, Warm up  
06:00 Moto3, Futam (tv: Spíler1 TV, élő)
07:10 F1, Futam (tv: M4 Sport, élő)
07:20 Moto2, Futam (tv: Spíler1 TV, élő)
09:00 MotoGP, Futam (tv: Spíler1 TV, élő)
09:45 WTCR, 2. futam (tv: Eurosport 1 és M4 Sport, élő)
10:45 - 11:10 Kamion-Eb, 2. időmérő  
11:05 WTCR, 3. futam (tv: Eurosport 1 és M4 Sport, élő)
13:25 Kamion-Eb, 3. futam  
15:40 Kamion-Eb, 4. futam  

Fotó: MotoGP Media
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2021  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: