Jegyek

Valencia, 1. nap: Versenyzői nyilatkozatok

MotoGP
Valencia, 1. nap: Versenyzői nyilatkozatok
2014.11.07. 18:00
Elkezdődött a MotoGP idei utolsó versenyhétvégéje, ehhez ismét Valencia adta a helyszínt, ahogyan azt már 2002 óta megszokhattuk. A hazaiak bizonyára örömmel nézték végig ezt a pénteki napot, hiszen Marquez és Lorenzo voltak a leggyorsabbak az első két szabadedzésen.
 
Igen gyorsan elszalad egy szezon a MotoGP-ben még akkor is, ha történetesen 18 futamot rendeznek egy kiírás alatt. Szinte hihetetlen, de a mai nappal kezdetét vette 2014 utolsó versenyhétvégéje, melyet Valenciában rendeznek. A hazai közönség igen elégedett lehet az első nappal, hiszen két kedvencük, Marc Marquez és Jorge Lorenzo voltak a legjobbak, a harmadik helyre Andrea Dovizioso ért fel. A top 5-öt két másik spanyol, Aleix Espargaro és Dani Pedrosa zárta. Bár a bajnoki cím már elkelt, a második hely kérdése még nyitott. Jelenleg Valentino Rossi ennek legfőbb várományosa, ám ő csak a hetedik lett ma, miután Cal Crutchlow is megelőzte. Így ebből a szempontból csapattársa pozitívabban zárt ma, viszont Lorenzónak 12 pontot kell ledolgoznia vasárnap, a „Doktor” pedig biztosan nem adja könnyen magát. A hétvége üde színfoltja a jövőre visszatérő Suzuki, akik már most megmérettetik magukat tesztversenyzőjükkel, Randy de Puniet-vel. Egyelőre a 19. helyen állnak, ám jól mutatja mennyire szoros a mezőny, hogy lemaradásuk emellett másfél másodperc. Most pedig lássuk, hogyan vélekedtek a főszereplők a mai napról!

Repsol Honda

Marc Marquez, 1. hely, 1’31.296
„A legjobb dolog a mai nappal kapcsolatban az az, ahogyan éreztem magam a motoron. A leggyorsabbként végezni referencia értékű, de a legfontosabb, hogy jó volt a tempónk, és javultunk, miközben különböző dolgokat próbáltunk ki. Délután kicsit lassabb volt a pálya, de reméljük, hogy holnap tovább javulunk. Biztos vagyok benne, hogy jó csata lesz köztem, Jorge, Dani és Valentino között a pole-ért.”

Dani Pedrosa, 5. hely, 1’31.647
„Ma sokat teszteltük a gumikat, különösen az elsőt. Három különböző abroncsot próbáltunk ki és a puha hátsóval mentünk a két edzés alatt. Úgy vélem, összességében a pálya állapota lehetővé tette, hogy gyorsan menjünk, bár a szél miatt délután nehezebbnek éreztem, hogy javítsunk az időnkön. Dolgoznunk kell, hogy javítsunk a beállításunkon és jól válasszunk gumit a versenyre, mert szorosak az idők a gyári és a nem gyári motorok között is.”

Movistar Yamaha MotoGP

Jorge Lorenzo, 2. hely, 1’31.489
„Ma már az elejétől kezdve sikerült jó tempót találnunk. Ez az első alkalom idén, hogy ennyire könnyen ráéreztem a sebességre, szóval örülök a motoron nyújtott teljesítményemnek. Most még ki kell próbálnunk dolgokat és javulnunk kell, de a motor tempója rendben van, és rendkívül elégedett vagyok. Az aszimmetrikus gumik is jók voltak. A „32-es” abroncs széle nem ugyanolyan szintű tapadást nyújt, mint a „31-esé”: egy kicsit kisebb, de a különbség nem túl nagy. Holnap talán kipróbálom a „32-est”, de igazából a hátsó jelenti a kérdést. Úgy vélem, a lágy keverék túl puha lehet a futamra. Talán életben lehet tartani a leintésig, de egy idő után biztosan elkezd kopni. A keményebb keverék viszont túl kemény, de holnap azt is kipróbáljuk, és meglátjuk, melyik a jobb választás.”

Valentino Rossi, 7. hely, 1’31.767
„Úgy vélem, az első abroncsot illető választás nagyon fontos lesz. Három opciónk van, és második alkalommal van köztük az aszimmetrikus is, amely nem túl rossz. Kipróbáltam, ahogy a közepes keveréket is, de még döntenünk kell, melyiket fogjuk használni, mert még nem teljesen jók a beállításaink. Volt néhány problémánk, amelyek a délelőtti tréning végére már kezdtek elmúlni, de aztán délután sokkal jobban szenvedtem a motorral, és nem éreztem jól magam rajta. Összességében a ritmuson nem a legjobb, szóval javítanunk kell a dolgokon holnapra. Kicsit aggódunk, mert általában a kemény gumival szoktunk menni, de azon túl sok időt veszítünk, a lágy abroncs viszont túl puhának tűnik. Ez a helyzet jelenleg, de remélhetőleg a pálya állapota javulni fog, és akkor használhatjuk a lágyabb opciót.”

Ducati Team

Andrea Dovizioso, 3. hely, 1’31.558
„Rendkívül elégedett vagyok azzal, ahogy a hétvége kezdődött, mivel a délelőtti és a délutáni edzésen is gyorsak voltunk. A kemény abroncson is jó tempóra voltunk képesek: nem vagyunk messze az élmenőktől, és úgy gondolom, holnap még tovább javulhatunk. A lágy gumin is jó időt értem el, de nem volt tökéletes a köröm, szóval szerintem ezen a téren is jobban tudok majd teljesíteni, de a kemény gumis tempómmal tényleg nagyon elégedett vagyok.”

Cal Crutchlow, 6. hely, 1’31.731
„Nem sikerült jól az első szabadedzésünk, a második azonban már sokkal jobbnak nézett ki, és már nem is volt annyira rossz az érzés a motoron. Egy kicsit változtattunk a motor geometriáján a tréning felénél, s úgy tűnt, az is bevált. Fejlődnünk kell még holnap, mert a többi srác sokkal gyorsabb lesz, de este átnézzük az adatokat a mérnökökkel, és meglátjuk, hol tudunk javulni. Úgy hiszem, főként az első és a negyedik szektorban tudunk még faragni az időből. Már várom a holnapi időmérőt, s remélhetőleg jó rajtpozíciót tudunk szerezni vasárnapra.”

Michele Pirro, 12. hely, 1’32.267
„Ez egy jó nap volt számomra, főként azért, mert végre úgy térhettem vissza a pályára, hogy ismét versenyzem. Összességében nem mentem rosszul, noha érhettem volna el jobb köridőt is, de hibáztam a gyorskörömben. Még javítanunk kell a beállításokon, és nekem is találnom kell egy megfelelő ritmust, de mindent egybevetve elégedett vagyok, és remélhetőleg holnap még egy lépést megteszünk előre, hogy bejussunk a top10-be.”
 
NGM Forward Racing

Aleix Espargaro, 4. hely, 1’31.565
„Ezen a pályán soha nem voltam valami jó, szóval elégedett vagyok. Jól éreztem magam ma a motoron, csak úgy néz ki, voltak, akik nálam is jobban mentek. J Biztos vagyok benne, hogy szombaton még tovább tudunk gyorsulni. Vasárnap képviselem utoljára az NGM Forward csapatot. A célom az, hogy az élmezőnyben végezek.”

LCR Honda

Stefan Bradl, 8. hely, 1’31.935
„Tulajdonképpen szenvedünk a jó beállítások megtalálásával. Jelenleg még akadtak problémáink, főleg délelőtt, amikor a nagyon nagy sebességű kanyarok bejárata okozott fejtörést számunkra. Délután találtunk néhány dolgot, amellyel fejlődhettünk, de még most is a probléma megoldásán dolgozunk. Jelenleg a hetedik pozíció a miénk, ami jó, de a különbségek kicsik, így holnap automatikusan be kell jutnunk a Q2-be. Ha tudunk még módosítani a motoron, biztos vagyok benne, hogy gyorsabbak tudunk lenni, de ezért kemény munka vár még a srácokra, mert még most sem tudjuk teljes bizonyossággal, mi is a probléma forrása.”
 
Tech3 Yamaha

Pol Espargaro, 9. hely, 1’32.013
„A mai nem volt egy rossz nap számunkra. Sokat tudtunk javulni délután, de még mindig úgy gondolom, rengeteg terünk van a fejlődésre vasárnapig. Még dolgoztunk a motor elejének beállításain, ugyanis az a gumi, amelyen a legjobban érzem magam, nem a legjobb választás versenytávra. Emiatt nem ideális a helyzetünk, de meggyőződésem, hogy az adatok alapos áttanulmányozása után megtaláljuk a helyes irányt holnap délelőttig. Szerencsére nem fájt nagyon a lábam a nap során, amely megkönnyebbüléssel töltött el, mert aggódtam emiatt, de most már magabiztosan várom a vasárnapi futamot.”

Bradley Smith, 10. hely, 1’32.019
„A valenciai nyitónap elég jól alakult számomra, és rengeteg pozitívumot jegyezhettünk fel. Számos különböző opciót kipróbáltunk, főleg a délutáni edzésen, miután délelőtt már sikerült egy jó alapbeállítást találnunk, amellyel akkor hatodikként végeztem. Az egy erős kezdés volt, ezért folytattuk a további lehetőségek vizsgálatát a második tréningen, mivel tovább akartunk fejlődni. Pontosan értjük, mit kell tennünk ahhoz, hogy csökkentsük a lemaradásunkat holnap, és egyértelmű, hogy jó irányban haladunk. A Yamaha remekül működik itt, és elégedett vagyok a kiegyensúlyozottságával. Ráadásul a legjobb köridőmet használt gumin értem el, amellyel előtte már majdnem egy teljes versenytávot teljesítettem. Összességében optimista vagyok jelenleg, és tovább folytatjuk a munkát, hogy még közelebb kerüljünk a legjobb hathoz.”
 
Pramac Ducati

Andrea Iannone, 13. hely, 1’32.486
„Ma pozitívan ébredtem. Tudván azt, hogy a tavalyi évben nagyon jól mentem itt a teszten, és mivel gyors voltam, jó érzésekkel ültem a motorra. Ma viszont, minden az ellenkezőjére fordult. Problémám volt a fékezéskor, és a kanyar bejáratánál is. Majd kis idő múlva elkezdtem érezni a karomat, de nem hátráltatott a motorozásban. Egyszerűen nem tudok rájönni, mi okozhatja ezt az egészet. A karom sincs rendben, és a technikusokkal is le kell ülnöm, hogy mi okozza a problémát. Remélem holnap eredményesebb napot zárunk, mert ma kezelhetetlen volt a motor.”

Yonny Hernandez, 15. hely, 1’32.689
„Ma kemény volt a pálya számomra, nem tudtam úgy beállítani a motort, ahogy szerettem volna. Sokat küzdöttem a fékezéskor, és a kanyar bejáratánál is. Korán kellett fékeznem, mivel a motor nagyon csúszkált a féktávokon, és mikor fordultam a kanyarokban, a motor eleje túl szélesen fordult. Holnap folytatjuk a munkát, beállítjuk a motort abban a reményben, hogy megoldottuk a problémákat a kvalifikáció kezdetére.”
 
GO&FUN Gresini Honda

Alvaro Bautista, 16. hely, 1’32.711
„Nincs sok mondanivalóm azt leszámítva, hogy a helyzetünk nem változott az előző néhány versenyhez képest. Ma keményen dolgoztunk, de semmi kielégítőt nem találtunk. Még mindig nem érzem a motor hátulját, és amikor megpróbálom nyomi, elveszítem a tapadást. Nagyon nehéz ilyen körülmények között motorozni. Holnap tovább folytatjuk a próbálkozást a beállításokkal, remélve, hogy érzetet találunk a motoron, de ilyen sok verseny után nem vagyunk túl optimisták. Ennek ellenére vasárnapig a maximumot nyújtjuk majd, az biztos.”

Scott Redding, 18. hely, 1’32.771
„Elég jól éreztem ma magam. Amikor kimentem a pályára, egyből jól éreztem magam és a köridejeink elég konzisztensek voltak. Jól dolgoztunk és eddig elégé örülök annak, ahogyan haladtunk ma. Jelen pillanatban csak féktávon veszítünk egy kicsit a huplik miatt, szóval megpróbálunk találni valamit, ami segíthet nekünk holnap. A gumik szempontjából is jó munkát végeztünk mind a kemény, mind a puha opcióval, szóval nem aggódunk.” 

Team Suzuki

Randy De Puniet, 19. hely, 1’32.779
„Nagyon örülök, hogy újra nagydíjon szerepelhetek. Nem alakult annyira rosszul a mai nap. Csak 1,3 másodpercre vagyunk az első helyezettől, és ez rendben van így az első napon. A végén volt egy technikai problémám, amely nélkül szerintem még egy kicsit javítani tudtam volna a köridőmön. A körülmények kiválóak voltak reggel, délután azonban kissé felhősebb és szelesebb lett az idő, de mivel már november van, ez nem is annyira rossz! Elégedett vagyok. Végre kell hajtanunk néhány módosítást, mert szenvedtem a kemény hátsó abronccsal, és megbeszéljük, milyen irányba megyünk el a futamot illetően. Nehéz ilyen gyorsan dolgozni, és a 45 perc sem igazán bőséges hozzá. Élveztem, hogy újra versenykörülmények között lehetek pályán közel egy év elteltével, és nem éreztem úgy, mintha kihagytam volna egy szezont: ez jó, és készen állok rá, hogy a lehető legjobb rajthelyet szerezzem meg, majd pedig a lehető legjobb pozíciót a versenyen is. Ma gyorsabbak voltunk, mint a múltkori teszten, és minden egyes edzéssel magabiztosabbnak érzem magam. Úgy vélem, ha mindannyian a maximumot nyújtjuk, elégedettek lehetünk, és pontosan ez az, amit szeretnénk.”
 
Írta: Balogh Tamás, Kálmán András és Keszthelyi Gábor
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2021  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: