Jegyek

Alex Lowes

22
Alex Lowes
Pata Yamaha Official WorldSBK Team
Alex Lowes
adatok
CsapatPata Yamaha Official WorldSBK Team
Rajtszám22
Motor / MárkaYamaha
Nemzetiségbrit
Születési idő1990.02.09.
Születési helyLincoln
Súly68 kg
Magasság172 cm
 
Világbajnoki címek0
Győzelmek0
Dobogós helyezések3
Pole pozíciók0
Leggyorsabb körök2
Alex Lowes (a Supersport-világbajnokságból ismerős Sam Lowes ikertestvére) hatéves korában kezdett motorokkal versenyezni. Nyolcévesen előbb motocrossra, majd 12 évesen utcai motorokra váltott. Ezután főleg brit bajnokságokban versenyzett, de indult német versenyeken is. 2006-ban a brit 125 köbcentis bajnokság mellett szabadkártyásként elindulhatott a világbajnokság legkisebb géposztályának Donnington parki fordulóján, de nem sikerült befejeznie a verseny. 2007-ben a brit Supersport-bajnokság legfiatalabb versenyzője lett, és számos jó eredménnyel bizonyította rátermettségét.
2008-ban már az európai Superstock 600-as kategóriában indult, és egy második helyezést szerezve összetettben a 16. helyen zárt. Egy évvel később az MV Agusta gyári versenyzője lett a Superstock 1000-ben, ám csupán két alkalommal tudott pontot szerezni, ráadásul a gyár nehézségei miatt el sem tudott indulni az utolsó futamon. 2010-ben az új csapata még a szezon előtt fel is oszlott, így végül a brit Supersport bajnokságban versenyzett a szezon java részében, összesítésben a 12. helyen zárva. Emellett elindult több brit Superbike futamon is egy EVO kategóriás KTM-el, illetve egy verseny erejéig a Supersport-világbajnokságon is.
 
2011 egészen hullámvasút-szerűen alakult a brit versenyző számára: a szezont a brit Superbike bajnokságban kezdte a Team WFR-nél egy EVO kategóriás Hondával. Három forduló után azonban továbbállt az MSS Colchester Kawasakihoz Stuart Easton helyettesítésére. Később a Superbike-világbajnokságba igazolt át, ahol Jonathan Rea helyét vette át a Ten Kate Hondánál, majd onnan ismét a brit Superbike-bajnokságba tért vissza, de már a Motorpoint Yamaha kötelékébe.
 
2012-ben ismét a Team WFR pilótája lett, és ebben az évben végig náluk is maradt. Megérte, két győzelmet és öt dobogós helyet szerezve a negyedik helyen zárt az összesítésben. 2013-ban a Honda gyári csapatához igazolt át, és nyolc győzelem mellett további 13 dobogós helyezéssel meg sem állt a bajnoki címig.

2014-ben aztán már a Superbike világbajnokságon bizonyíthatott, miután a Voltcom Crescent Suzuki alakulata őt igazolta Eugene Laverty mellé. A brit motoros végül egy második és egy harmadik helyezést, valamint számos további pontszerző pozíciót szerezve az összetett tabella 11. helyén zárt. 2015-ben is maradt ennél a csapatnál, ahol immár Randy de Puniet lett a csapattársa. A Crescent Suzuki végül nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ahogy neki is voltak „újonc hibái”, de a tehetsége megkérdőjelezhetetlen.Az évet a 10. helyen zárta, mindössze egyszer végezve a dobogón. 2016-ra azonban óriási esélyt kapott: a világbajnokságra visszatérő Yamaha színeiben, Guintoli csapattársaként robbanhat be az élmezőnybe, a gyári támogatás minden előnyét élvezve.
Ajánlott versenyzők
32
Lorenzo Savadori
21
Markus Reiterberger
76
Loris Baz
1
Jonathan Rea
2
Leon Camier
12
Xavi Fores
9
Dominic Schmitter
10
Tóth Imre
Csapatok, versenyzők
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2022  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: